Szülői értekezlet
8. osztály
2021/2022. tanév
Áldás, békesség! Tisztelt Szülők!
A járványhelyzetre való tekintettel a félévi szülői értekezletet nem fogjuk megtartani a szokásos formában. Ebből kifolyólag most írásban szeretném tájékoztatni a szülőket a fontosabb teendőkről, eseményekről.
Statisztika:
Most csupán néhány mondatban szeretném ismertetni a 8. osztály első féléves statisztikáját, hiszen a már kiosztott tanulói jellemzésekben részletesebben is közöltünk minden eredményt. Az osztályban magatartás szempontjából 18 példás, 2 jó és 3 tanulónak változó a magatartása. A szorgalom terén 17 példás, 4 jó és 2 tanulónak változó a szorgalma. Összesen 42 dicséretet osztottak ki a félévi bizonyítványokkal együtt. Ami az osztálylétszámot illeti, egy fővel csökkent a létszám, így most 23 fő a 8. osztály teljes létszáma. Bízom benne, hogy a következő félévben is ügyesen fognak tanulni a gyerekek, sőt kitartással, magabiztossággal és kellő szorgalommal az eddigieknél is jobb eredményeket fognak elérni.
A második félévben tervezett programok:
2022. 02. 18. Farsang- osztálykeretben
- 03. 11. Nemzeti ünnep – megemlékezés
2022.03. 22. A víz világnapja 9:45
2022.03. 26. Szombati munkanap (március 14-ét dolgozzuk le)
2022.04. 07. Húsvéti kreatív délután
2022.04. 11. Magyar költészet napja 9:45 Húsvéti asztal terítése
2022.04. 13. Húsvéti Istentisztelet 9:00. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap
2022. 04. 14- 19. : Tavaszi szünet
2022. 04. 20-21-22. Tanítás nélküli munkanap
2022. április végén, május elején Hutai kirándulást szervezünk a felsősöknek. (Erről később részletesebben tájékoztatom Önöket!)
2022. 05. 09-13. Papírgyűjtés
2022. 05. 14. Családi nap
2022. 06. 03. Pünkösdi Istentisztelet, Nemzeti Összetartozás Napja
2022. 06. 10. DÖK nap
2022. 06. 14. Pályaorientációs nap
2022. 06. 15. Utolsó tanítási nap
2022. 06. 18. Ballagás 9 óra
2022. 06. 21. Tanévzáró 17 óra
Aktualitások
A központi írásbeli felvételire már sor került ebben a tanévben. A héten a szülőkkel együtt a gyerekek elkezdték kitölteni az adatbegyűjtő lapokat is, amelyeket hétfőn várok vissza mindenkitől. Akik elektronikusan töltötték ki, kérem, hogy az igazoló lapot küldjék el, ugyanúgy aláírva.
A felvételi lapok aláírása itt történik majd az intézményben, előre láthatólag a február 14-ei hét elején.
A jelentkezési lapok elküldése után, a ballagásról mindenképpen szeretnék egy jelenléti szülői értekezletet tartani.
Ha bármilyen kérdésük, kérésük, vagy észrevételük lenne, akkor mindig a szülők rendelkezésére állok a megadott elérhetőségeken. Igény szerint az osztályban tanító szaktanárok is szívesen segítenek vagy válaszolnak, ha bármilyen probléma vagy kérdés felmerülne. A szaktanárok a fogadó órák időpontjaiban és előre egyeztetve tudják fogadni a szülőket.
Jó egészséget kívánok mindenkinek!
Nagy Ákos
osztályfőnök